CSERKÉSZTÖRTÉNELEM                   Témakörében  ismerned kell a cserkészet megalakulásának előzményeit, a cserkészet létrejöttének történetét, elterjedésének körülményeit, tájékozottnak kell lenned a világcserkészet jelenlegi állapotáról, ismerned kell a magyar, illetve román munkanyelvű cserkészet történetének legfontosabb eseményeit, jeles személyiségeinek nevét.                   Bi-Pi életét korábbi, az újoncpróbával foglalkozó kötetünkben ismertettük. Vedd elő a könyvet, olvasd el az ott találhatókat. Keresd meg könyvtárban Dékány András A fiúk királya c. könyvét, keress ugyanott csapatod névadójával foglalkozó munkákat, olvasd ezeket el. Csapatod névadójának életét és munkásságát rendszerint szakkönyvekből kutathatod ki. Kiindulópontnak ott a Magyar Életrajzi Lexikon, segíthet a Magyar Irodalmi Lexikon, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon, a Természettudományi Lexikon, A szentek élete, a Pallas Nagy Lexikona, a Révai Nagy Lexikona.             Már korábban, az újoncpróba során szóba került a cserkészet története. Akkor elmondtuk, hogy alapítója lord Robert Baden-Powell, korábban magasrangú angol katonatiszt, akit indiai, majd délafrikai csapattiszti szolgálatról angliai vezérkari beosztásba való kerülésekor megdöbbentett, majd tettekre késztetett az a különbség, amely az Indiában vagy Dél Afrikában nemegyszer ellenséges környezetben felnőtt angol fiúk és a századelő Angliájának kulcsos, tehát jóformán csak az utca, vagy a bentlakásos iskola nevelte gyermekei között volt. Ezt ki is mondta később egyik beszében: "Az angol fiúk 45%-a anélkül nő fel, hogy valamilyen praktikus dologhoz értene. Angliában igen sok ember van, aki nem dolgozik. Az angol fiúk megszokják, hogy családi vagyonukból éljenek, vagy, hogy a gazdag nemzet eltartsa őket. A sok nem dolgozó ember nemzeti veszedelem." Ő ahhoz volt szokva, hogy a környezetében élő fiatalok használható emberek, olyanok, akik megértik szüleiket, az őket körülvevő társadalmat, s erejüktől, eszüktől telhetően részt vesznek a felmerülő gondok megoldásában. Ilyeneknek szerette volna látni a kor Angliájának gyermekeit is és nem maradt meg csupán a vágynál, tenni is hajlandó volt ezért.                 A minta tulajdonképpen adott volt, Bi Pi a mafekingi fiúkat szerette volna Angliában is maga körül látni, s ha ehhez nem volt elegendő az, amit korábban elméletként kialakított, gyakorlatként az Aids to Scoutingban rögzített, nem szégyellt meríteni abból amit mások e kérdésben előtte és tőle függetlenül megvalósítottak. 1910-ben, az Egyesült Államokban, egy, a tiszteletére rendezett banketten meg is mondta ezt. "Ön tévedett Mr. Thompson Seton amikor azt állította, hogy én vagyok a cserkészet atyja. Én legfeljebb nagybácsija vagyok a cserkészetnek, de semmiképpen sem atyja. A keretek megvoltak a fejemben és én átjöttem Amerikába, körülnézni, mit csináltak e téren az Egyesült Államokban. S könyvbe foglaltam amit önöknél jobbról-balról összelopkodtam."                 Persze ez udvarias túlzás volt, de tény, hogy a századforduló amerikai társadalmában, ahol a kérdés először felvetődött, többen is megkíséreltek valamiféle nevelési gyakorlópályát létesíteni az ifjúság önnevelése számára.               Írjuk ide egészen egyértelműen: a természeti népek világában az emberfióka jóformán eszmélése pillanatában bekapcsolódik a felnőtt gondok világába, hiszen erejéhez mérten neki is ki kell vennie a részét a család, a nemzetség, a törzs fenntartásából, ha máskép nem, bár az élelmiszer gyűjtögetésével. A százötven-kétszáz évvel ezelőtti, jóformán teljesen írástudatlan, a mezőgazdasági termelésből élő társadalmakban is így volt ez, ám az ipari társadalom, a gépek kezelése megkövetelte iskoláztatás elkezdésével elszakadt egymástól az iskolába járó gyerektársadalom és az élet, a csak egymás társaságában élő fiatalok körében hovatovább elterjedt egy máig élő tévhit a "sajátosan fiatalos" gondokkal küszködő társadalomról, amely ellentétben van az anyagias, a pénzt hajkurászó, a fiatalok játék és szórakozásigényeivel, másféle szükségleteivel nem törődő kegyetlen, felnőtt világgal. A társadalom felnőtt csoportja viszont a fiatalok "felelőtlenségét", "nemtörődömségét" vetette mindig a felnövekvő nemzedék szemére.                 Mindkét álláspont igazságtalan és végletes volt. Kiváló pedagógusok már a századelőn látták a megoldást: javaslatuk szerint olyan körülményeket teremtve, amelyek között a fiatalok szórakozva, játszva, de megismernék a felnőtt társadalom valódi, de az ifjúság előtt nem mindig nyilvánvaló gondjait, gyakorlópálya születhetne, amelyen haladva az ifjúság könnyebben élné át a gyermekkor és a felnőtt kor közötti viharos éveket.                 Byron W. Forbush tiszteletes Artúr király lovagjai néven szervezett ifjúsági csoportjai az amerikai társadalom durvaságát, közönyét vették célba, a lovagiasságot állítva eszmerendszerük közepébe, a becsületességet, a nőkkel szembeni udvariasságot, a gyengék, a szenvedők, a rászorulók segítését fogalmazva meg alaptörvényként.                 Thomas Chew az amerikai diákegyesületek szövetségének megteremtője összefogta az Egyesült Államok iskoláiban tevékenykedő diákszövetségeket a The Federated Boy's Clubs of America keretei közé, erőt adva az addig informális, széttagolt, legfeljebb helyi cselekvésre képes csoportosulásoknak, szövetségi státuszt szerezve a diákmozgalomnak. Az YMCA, illetve az YWCA, a keresztény legény-, illetve lányszövetségek, illetve a hasonló, egyházi irányítás alatt levő szervezetek szintén megpróbálták - s nem is kis sikerrel - megszervezni, irányítani mindenekelőtt a fiatalok szabadidős tevékenységét, ez azonban nem hozott maradéktalan sikert, talán mindenekelőtt azért, mert a hitéletre túlkoncentráló szervezetek voltak, amelyek nem elégítették ki a fiatalok másirányú szükségleteit.               Daniel Carter Beard, a The Boy Pioneers - az Úttörő fiúk - szervezet megteremtője az ellenkező végletbe csapott át, amikor a hajdani Vadnyugat romantikájának felelevenítésével teremtett ugyan vonzó külsőségeket, ám minden jellemnevelő programja ellenére se sikerült mél, erkölcsi nevelői tartalommal telítenie mozgalmát.                 Az előbb már említett Ernest Thompson Seton a The Woodcraft Indians, az Indián vadászok gyermekszervezetének megalkotásakor az indián romantikát tette gyakorlópályává. Ennek keretei Amerika őslakói életének máig ható külsőségei, tartalma az indián életforma, amelyet ezidőtájt már valójában csak az alapító connecticuti birtokán szervezett eszményi indiántáborban élhetett valaki. Az ettől függetlenül sikeres mozgalom igazi gondja azonban ugyanaz volt, mint a Beard szervezte úttörődinek, hiányzott a mély erkölcsi tartalma.                 És ez volt a Bi-Pi ötletében a nagyszerű, hiszen a cserkészet egyesítette magában a romantikus külsőségeket, a táborozást, az egyenruhát, a feszes magatartást a mély erkölcsi tartalommal és a célrairányultsággal. Ez máig a cserkészet igazi megtartója, éltetője, hiszen az említett mozgalmak és későbbi utódaik léteznek, elvétve még hatnak is, ám csak alkalomszerűen, helyenként, míg a cserkészet világmozgalom negyedmilliárd eddigi taggal, huszonöt millió mai cserkésszel.                  Mielőtt azonban erről szólnánk, hadd mondjunk el még valamit: a cserkészet ellenfelei - közöttük hazai ''szakemberek" is - Bi-Pi hajdani katonatiszt voltára emlékezve, valamiféle paramilitáris lólábat keresnek állandóan a cserkészegyenruha alatt. Szövetségünk egyenruhája alatt is keresték ezt, hiszen a romániai magyar cserkész szintén egyenruhát visel, betart bizonyos külsőségeket, alakiságokat, járja a természetet, iránytűvel és térkép alapján tájékozódik, sátorban lakik nyári táborozásai alatt és ezt a kommunista rendszer titokmániájához, térképtilalmaihoz, mozgáskorlátozásához szokott kincstári gondolkodás paramilitáris tevékenységnek érzi. A kincstári gondolkodású egyéneket az is zavarja, hogy a hazai cserkészet ebben a pillanatban széttagolt, nincs többé egy, lehetőleg a pártállamtól jóváhagyott akol és egy pásztor, hanem a cserkészgondolatot különböző felekezeti és anyanyelvi alapról megközelítő cserkészszővetségek egyelőre önállóan keresgélik "a boldogulás ösvényein" vezető saját útjukat.                Hadd nyugtassuk meg az aggodalmaskodókat: minden ellenkező híresztelés ellenére a cserkészet nem volt katonai szervezkedés, a kor Angliájában ezt a szerepet az a Boy's Brigade töltötte be, amely elutasította Bi-Pi cserkészprogamját, ezt nem találta elég katonásnak, ellenkezőleg, pacifistának nevezte és rövid életet jósolt neki. Az igaz, történelmi tény, hogy a román cserkészet megalakulásánál katonák is bábáskodtak, lásd ezzel kapcsolatban a Próbacserkész könyve megfelelő fejezetét. Ám például a magyar cserkészetet Králik László nagybecskereki tanár, Szilassy Aladár orvos, Megyercsy Béla lelkész, Vizsoly Ákos gazdálkodó, Radványi Kálmán újságíró, Sík Sándor szerzetestanár, Izsóf Alajos római katolikus pap alapították, mutatóban sincs közöttük katonatiszt. Hogy a cserkész Ecaterina Teodoroiu az első világháború hősi halottja volt, hogy Bukarestben a 'létező szocializmus' uralkodása alatt is megmaradt a főváros védelmében jeleskedő román cserkész kézigránátot szorongató emlékszobra, az legfeljebb annak a bizonyítéka, hogy a cserkészet Romániában is, mint bárhol a világon, hazájukat szerető, azért életüket is áldozni hajlandó fiatalokat tömörített, ilyeneket nevelt. Hadd írjuk ide, hogy a Román Cserkészszövetséget 1937 végén a király, a volt cserkész azért tiltotta be, mert tanácsadói szerint az nem volt eléggé katonás, eléggé nemzeti, eléggé politikus, túl közel állt a háborúért nem lelkesedő körökhöz. Helyét az a Straja Tarii, tehát Országőr egységes katonai előképző szervezet vette át, amelynek magyar megfelelője, a levente-intézmény a magyar cserkészszövetség legnagyobb ellenfele volt. A cserkészet katonai, paramilitáris jellegéről ennyi is elég.                 Más kérdés viszont, hogy azok, akik folyton a paramilitáris borjút keresik a cserkészet bikája alatt, saját korábbi, no igazán nem cserkészkedési tapasztalataikból indulnak ki. Volt ugyanis a cserkészetnek egy, a kommunista ideológiával átitatott féltestvére, az úttörő, nálunk pionír mozgalom. Ennek megismeréséhez vissza kell térnünk a történelemben a cserkészmozgalom kezdeteihez. Az Orosz Birodalomban az első világháború előtt éppúgy létezett a cserkészet, mint Európa többi államában. Az októberi kommunista forradalom a felnőttek mellett a gyermekeket is szembefordította egymással, a korábbi rendszer ellen küzdő vörös hadsereget gyermek-felderítők, hírszerzők, egészségügyiek segítették, mint ahogy az ellenkező oldalon is voltak ilyenek. A forradalom vezére, Lenin 1919 május 25-én mondott először beszédet az Ifjú Kommunisták Csapata előtt, 1920-ban létrejött az Ifjú Kommunista nevű országos szervezet, amely egy évvel később már a Szpartak, majd 1922 május 19-től az úttörő, pionír nevet viselte. Közben a cserkészetet természetesen betiltották, mint reakciós, polgári, imperialistabarát képződményt. Arról viszont nem feledkeztek meg, hogy nevelési alapelveit, szervezési kereteit, gyakorlati pedagógiai megoldásait jóformán változtatás nélkül átvegyék, ideológiáját és jelképeit természetesen a kommunista párt ideológiájával és szimbolisztikájával felcserélve. Szovjetoroszországban, majd a Szovjetunióban természetesen ezek után hang se esett a cserkészetről. A pionír mozgalomról annál több. Ott voltak a pionírok az iparosítás eseményeinél, a kollektivizálás, a mezőgazdaság államosítása szomorú valóságánál, akadt író - sajnos nálunk is -, aki gyermekregényt írt a téeszbe beállni nem akaró édesapját a Csekánál - nálunk az államvédelemnél - feljelentő úttörőről. Emellett pedig az úttörők táboroztak, kirándultak, "megismerték hazájukat", közben szorgosan készültek, testüket edzve a "munkára és harcra", hiszen a Szovjetuniót az ellenség fenyegette, legelőbb is a finn, a lett, a litván, az észt, a lengyel állam, azoknak a kis népeknek az államai, amelyek az első világháború után épp a lenini önrendelkezés elvének alapján megszabadultak a többévszázados orosz igától, s amelyeket közvetlenül a második világháború előtt, részben vagy egészben elfoglalt a szovjet hadsereg, még a német-szovjet konfliktus kitörése előtt, a Molotov-Ribbentropp szerződés és annak előzményei jegyében. Aztán jött a nagy világégés, a második világháború, félszázmillió ember pusztult el értelmetlenül, s a győztes óriáshatalom rátette katonacsizmáját Keleteurópára. Ahol sok egyéb mellett a cserkészet is tilalmi listára került, helyébe pedig létrehozták az úttörő mozgalmat. No persze nem csak itt alakultak úttörő csapatok, a kommunista pártok mindenütt megkapták a parancsot ezek megalakítására. Az európai országok közül Ausztriában és Belgiumban 1946, Bulgáriában 1944, Csehszlovákiában 1949, Finnországban, Franciaországban 1945, Jugoszláviában 1941, Lengyelországban 1944, Magyarországon 1945, a volt Kelet Németországban 1948, Olaszországban 1944, Romániában 1949, Svájcban 1945 volt az úttörő szövetségek működése kezdetének éve, ami vagy a kommunista pártok működésének megerősödésének éve is, vagy az illető ország tényleges csatlósállammá változásának dátuma.                 A nyugatit államokban, ott, ahol a cserkészettel párhuzamosan haladt az úttörőmozgalom alakulása és versenyhelyzet volt a gyermek szervezetek között, hamar kifulladt, zsebszervezetté vált az úttörősödé, pionírkofás. A magukat szocialista országnak nevező, egypártrendszerű totalitárius államokban viszont egész azok bukásáig fennmaradtak a tömegszervezetként tevékenykedő kommunista gyermekszervezetek. Senki nem vitatja, hogy különösen a kezdeti időszakban, amikor az új szervezet, felnőtt testvérintézményeivel együtt, a jól megtervezett propaganda álcája mögé bújva a demokrácia, az egyenlőség, a szabadság, a testvériség jegyében mindenki majdani jobb életét ígérte, valóban lehetőséget kínált egyfajta, viszonylag alacsony, de a tömeg minden tagja számára elérhető önnevelés megvalósítására. Ám a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve, a kezdeti, valóban fiatalos és lendületes, önszerveződési elemeket is tartalmazó, korábban az ilyesmit nem ismerő fiatalok ezreit lelkesítő mozgalom csakhamar azzá vált, ami lényege szerint volt, agymosó intézménnyé, amely helyenként, például országunkban is az egész fiatalságot ki akarta sajátítani céljainak, ideológiájának, hiszen már az óvodában kötelezően besorolták a gyereket a Haza sólymai nevü szervezetbe, ennek munkáját folytatta a Pionírszervezet, aztán következett a KISZ, és így tovább. Ez azonban már nem a cserkészet játékszabályai szerint zajló szabadidős és nevelő tevékenység volt, hanem ideológiai nevelés, amelynek a a célja az volt, hogy egyszer s mindenkorra beépítse a gyermek, a fiatal tudatába, hogy egyetlen haladó erő van, ez pedig a munkás osztállyal szövetkezett parasztság, amelyet forradalmi élcsapata, a kommunista párt vezet, a hatalom és az igazság, pedig ezé a párté, amely nem téved, tökéletes, és amelynek főtitkára, de főleg annak felesége, fia, lánya, minden közelebbi és távolabbi rokona maga a megtestesült ész, szépség, jóság, erkölcs... Ez nem vicc, sajnos. Hogy közben a nép erkölcsileg-emberileg elnyomorodott, az ország tönkrement? Az a hajdani vezetőket nem zavarta különösebben. Ennek a pionírmozgalomnak, és a hazainak különösen, kezdeteitől egyik sarkköve volt a honvédelemre való felkészítés. A haza veszélyben van! - verték a fiatalság fejébe a pártpolitikusok -, fel kell készülnötök arra, hogy akár életetek árán is megvéditek a szocializmus vívmányait. Azt nem mondták ki, hogy "és a mi hatalmunkat", de ez volt a lényeg. Valamint az, hogy először csak a serdültebb ifjúság szervezete, a KISZ, később a pionírok, végül már a sólymok szervezete is puskát adott a tagság kezébe, kötelező lett a katonai előképzés, fegyvert kaptak a nők, le a kisiskolás lányokig, a "totális védekezés" eszméje jegyében. Hogy az egész szappanbuborékként pattant szét abban a pillanatban, amikor Keleteurópában szétszakadt a szovjet abroncs? Ez más kérdés. De aki ebben nőtt fel, és valamilyen oknál fogva nem szereti a cserkészetet, az mögötte is ugyanazt a sanda szándékot keresi, amelyet olyan szépen tudott leplezni az elmúlt rendszer a gyermek és ifjúsági mozgalmak gyűlései elnökségi asztalainak piros lepedőjével.                 Meg a cserkészet megszűntetésekor a hajdani cserkészvezetők, vagy csak egyszerű cserkészek ellen indított perek hazug vádjaival, ítéleteivel! A Próbacserkész könyvében ilyenekről is olvashattatok, ezeket nem soroljuk fel itt újra. Puskás Lajos és Dobri János, a romániai cserkészperek két neves áldozata nevét már csapatok viselik, Bustya Endre emlékét kegyelettel őrzik a marosvásárhelyi cserkészek, nekünk mára csak az maradt, hogy senkitől ne engedjük kisajátítani cserkészetünket, ne hagyjuk jobbra, vagy balra eltéríteni attól, ami, vagyis, hogy "önkéntes, nem politikai, iskolán kívüli nevelő mozgalom fiatalok számára, amely mindenki előtt nyitott (...) összhangban az alapító által megfogalmazott céllal, elvekkel és módszerrel". Amelyeket már a magatok gyakorlatából ismertek.