A fényképezés

A fényképezés más néven FOTOGRÁFIA, képek megörökítése fénnyel fényérzékeny anyagon; a fotóművészet műalkotások létrehozása ilyen eljárással, ill. e művek összessége.

A fotográfia szó a görög photosz (fény) és graphein (rajzolni) szavakból származik. Először Sir John F. W. Herschel használta 1839-ben.

Fényképezéskor a fényképezőgép lencséivel képet vetítenek a gépben levő filmre vagy lemezre. A film vagy a lemez cellulóz-acetátból, üvegből vagy más átlátszó anyagból van, és a felületét valamilyen ezüstsóval, például ezüst-kloriddal vagy ezüst-bromiddal képzett, fényérzékeny emulzió borítja. A megvilágítás (vagy exponálás) után a filmet kiveszik a fényképezőgépből, és előhívó oldatba teszik. Ahol a filmet fény érte, finom eloszlású, fekete ezüstszemcsék jelennek meg. A legerősebben megvilágított részeken válik ki a legtöbb ezüst. Az így keletkező negatívon fordítva mutatkozik a fény és az árnyék, mint a valóságban. Az ezüstöt kémiai úton, rendszerint nátrium-tioszulfát oldattal (fixír) rögzítik. Az exponálatlan ezüstsót további vegyszerekkel oldják fel, és vízzel mossák ki.
A pozitív képet – a fényképet – fényérzékeny papírra másolják át a negatívról. A negatívot a papír fölé teszik és megvilágítják. A legvilágosabb részek engedik át a legtöbb fényt, ezért a másolaton a negatív kép fordítottja látható. A jó minőségű, nagy érzékenységű filmek megjelenése óta a negatívnál sokkal nagyobb másolatok is készíthetők. A pozitív képet a negatívhoz hasonlóan rögzítik és mossák. Azokat a vegyszereket, amelyek az “egyperces (instant) eljáráshoz” (a Polaroid típusú képek előállításához) szükségesek, a film vagy a fényképezőgép már tartalmazza: az exponált filmről azonnal megszületik a papírmásolat. A diapozitívok készítésekor a “negatív lépést” kihagyják; a “fordítós” filmeket rendszerint színes diákhoz használják.

A színes fényképezéshez kétféle módszert dolgoztak ki. A ma már ritkán alkalmazott additív eljárás során a gépbe belépő fényt fotográfiás úton kék, zöld és vörös komponenseire bontják, és a negatív kép segítségével olyan arányban keverik a kék, zöld és vörös fényt, hogy a fényképen a téma eredeti színei jelenjenek meg. A szubtraktív eljárás alkalmazásakor a pozitív rétegeken a kék, zöld és vörös fénnyel felvett negatív kép kiegészítő színeiben (sárgában, bíborban és kékeszöldben) jelenik meg a kép. Az eredeti színeket az egymásra helyezett három pozitív réteg adja vissza. Tágabb értelemben a fényképezés olyan leképezést is jelent, amelyhez szemmel nem látható (ultraibolya vagy infravörös) sugarakat használnak, és a képeket kémiai vagy fizikai folyamatok révén a sugárzásra érzékeny anyagon rögzítik.

Az additív és a szubtraktív színkeverés

A meleg tárgyak infravörös sugarakat bocsátanak ki. Ha a tárgyakról infravörös-érzékeny filmre készítenek felvételt a sötétben, a képen megjelenik a felület hőmérséklet-eloszlása. A távoli tárgyakról is éles kép készíthető, mert az infravörös fény kevésbé szóródik a légkörben, mint a látható fény. Az eljárást gyakran alkalmazzák a csillagászok: a légköri pára miatt láthatatlan csillagok és csillagködök infravörös fényképeken jól tanulmányozhatók. Az infravörös fényképezést felhasználják a festett vagy más módon kezelt kelmék hibáinak kimutatására, a régi és megváltoztatott iratok kibetűzésére, olyan légi felvételek készítésére, amelyeknek alapján megállapítható a folyók és a tavak szennyeződése, és kiválaszthatók az erdők beteg fái. A katonák infravörös fényképezéssel különböztetik meg az álcázást a falevelektől, mert a klorofill nem nyeri el az infravörös sugarakat.

Az ultraibolya fényképhez a tárgyat ultraibolya fénnyel világítják meg. A közvetlen eljárás alkalmazásakor a fotó a tárgyról visszavert ultraibolya fénnyel készül. A fluoreszcenciás módszer során az ultraibolya fény a tárgyban fluoreszcenciát kelt (látható fény keletkezik), és ennek a fluoreszcens fénynek köszönhető a fényképhez szükséges megvilágítás.
Az ultraibolya fényképezés festmények, kerámiák, papírfajták azonosítására, iratokon végrehajtott törlések kimutatására használható. Minthogy a légkörben a rövid hullámhosszú ultraibolya sugarak erősen szóródnak, az ultraibolya fényképezés nem alkalmas tájképek megörökítésére: az ultraibolya fényképek elmosódottak, és nincsenek rajtuk árnyékok.
Az infravörös és ultraibolya fényképezéshez hasonló eljárás nyomán keletkeznek képek röntgensugarak, elektronsugarak és radioaktív sugárzás hatására (radiográfia). A fénnyel alkotott képek felvétele és elektromágneses jelekként való továbbítása (televíziózás és videózás) szintén a fényképezés egyik válfaja.