Az egyedülálló nők gyakran magányosak. Van néhány nő, akit a
férfiak nem nagyon hívnak el randevúra, ha pedig mégis,
akkor kapnak az alkalmon, még akkor is, ha az illető úr nem
egyezik meg az általa elképzelt, fehér lovon érkező herceg
képével. Azt is figyelembe kell venni, hogy habár van néhány
nő, aki folyamatos (köz)figyelemnek örvend, valójában nem
hívják őket randevúra. Ennek sokféle magyarázata lehet, az
egyik leggyakoribb az az, hogy minden férfi azt hiszi, hogy
nemet mondanánk. Talán arra gondolnak, hogy túl jó számukra,
és így nem is veszik számításba "megközelíthető" fajtaként.
Találkoztál-e
már valakivel, akiről a beszélgetés végén kiderült, hogy
sokkal kedvesebbek, mint ahogyan azt az első benyomásod
alapján gondoltad volna? Az emberek egy bizonyos "hagyjatok
békén" esetleg "leharapom a fejedet" típusú aurát vonnak
maguk köré; csupán ezen a "pajzson" kell keresztül törni, és
már félúton vagy afelé, hogy megszerezd álmaid nőjét. Ha
randevúra hívod, akkor bizony akár néhány másodpercen belül
is megváltozhat a véleménye rólad, kedvező irányban.
Hirtelen úgy kezd el gondolni rád, mint lehetséges társa,
holott korábban csak egy voltál a sok közül. Rendkívül
fontos mozzanata a hódításnak, hogy elhintsd az érdeklődést
irántad, hogy utána másképpen gondoljon rád a kiszemelt
hölgy. Voltál már olyan helyzetben, hogy egy nő érdeklődést
mutatott irántad, és egy idő után sokkal jobban kedvelted,
mint annak előtt?
Sok lány azt
szereti, ha valaki elintéz neki egy randevút, így a
közeledésed kedvező fogadtatásra találhat, sőt még néha
egyenesen kívánatos is. Talán a lány összes barátnőjének van
kapcsolata, így neki nincs sok választási lehetősége, hogy
kivel is randevúzzon.
És arra
gondoltál-e már, hogy a lány, akit szeretnél elhívni egy
randevúra esetleg komolyan vágyik rád? Elég, ha csak egy
kicsit is vonzódik hozzád, és simán elhívhatod randevúra ha
magabiztos a fellépésed és nem fogadsz el nemet válaszként.
Még akkor is, ha azt játssza, hogy őt nehéz megszerezni.
Talán még egyenesen vissza is utasít, hogy némi gyengéd
rábeszéléssel elcsábíthasd.
Egy nő
számára romantikus, ha elhívják randevúra; szeretik a
romantikát.
A nők társra
vágynak, és könnyen lehet, hogy éppen téged. A legtöbb nő
több "példányt" is kipróbál, még mielőtt lekötné magát, hogy
gyereket szüljön; szóval legalább egy próbautat biztosíts a
számára.
Mindegyik
lány az esküvőjéről álmodozik, és a legutolsó dolog, amire
vágynak, hogy ne "keljenek el". Legalább annyira társat
akarnak találni, mint a férfiak.
A lányok azt
akarják, hogy legyen valakijük. Valaki, akivel elmehetnek
meginni egy kávét, megnézni egy mozit vagy egy színházi
előadást. Szörnyen érzik magukat, ha nincs senkijük. Sok nő
azt gondolja: "Bárcsak jönne már egy normális pasi. Mást nem
is akarok." Néhányan még a párnájukat is telesírják, és azt
kívánják, hogy bár találkoznának egy ilyen fickóval, vagy
randevúik között rátalálnának. Jól tudják, hogy ha nem
randiznak, akkor soha nem találnak ilyen férfit.
Ezenkívül van
valami izgalmas is abban, ha egy olyasvalakivel randizol,
akivel nemrég találkoztál először. A levegőben lóg a "bármi
megtörténhet" érzése, amely nagyon könnyen megváltoztathatja
egy lány hangulatát, és hajlandó olyat tenni, amit rendes
körülmények között nem tenne meg.
Azt
szeretnék, ha a fiú az apjukat helyettesítené Gondoljuk csak
végig: sok férfi azt szeretné, ha a nő, akivel együtt vannak
valamilyen módon helyettesítené azt az anyai szeretetet,
amelyet az otthonról való elköltözéssel hátrahagyott. A nők
pedig olyannal szeretik az érzelmeiket megosztani, akikben
megbíznak; a barátnőikben pedig nem bíznak, mivel
valószínűleg ők is éppen ugyanolyan csinosak, mint ők. Így
egy férfiban próbálják megtalálni ezt. |
|