A következő jelek - mármint ha ezekre figyelsz - nagyon jól
jelzik, hogy mennyire érdeklődik irántad a partnered. Még
akkor is érdemes ilyen jeleket tanulmányozni, ha
történetesen nem te vagy a helyzet egyik szereplője - ez
lehet bármilyen hétköznapi helyzet, pl.: egy bárban. Gyakran
előfordul, hogy a férfi azt hiszi nagyon vonzó; persze nem
fordít figyelmet a kiszemelt áldozata testbeszédére, hiszen
akkor rögtön rájönne, hogy valami nem stimmel.
A biztató jelek:
Ajkak:
· széles mosoly, nyugodt arc
· ajkak harapdálása; látszik a nyelv hegye; a nyelv az ajkat
nedvesíti vagy könnyedén megérinti az elülső fogakat
· az ajkak nedvesítése, néhányan csak az alsó illetve a
felső ajkat nedvesítik, mások pedig a nyelvet végigfuttatják
mindkét ajkon
· a köröm fogak közé helyezése
· az ajkak szétnyitása, mellkas előretolása
Szemek:
· mélyen belenéz a másik szemébe, érdeklődő tekintettel, a
pupillák kitágulva
· szemöldökét felhúzva tartja néhány másodpercig, gyakran
kombinálva ezt mosollyal és némi szemkontaktussal
· beszéd közben - vagy távolról - a beszélgetőpartnerre
kacsint
· beszéd közben többször pislant, mint általában,
szempilláit rebegtetve
· a szemöldök felhúzása majd visszaengedése, mosollyal
kombinálva
Haj:
· az ujjait keresztülfuttatja a hajában, vagy csak
végigsimítja
· a hajait csavargatja az ujjaival, miközben a
beszélgetőpartnerre néz
· a hajait folyton hátradobja
Ruházat:
· a ruhaszegély felhúzódik, kicsit többet fedve fel a lábból
· a saját ruháját nézegeti, egyengeti vagy simítgatja -
valószínűleg azért, hogy csinosabbnak látszódjon
Ha ül:
· ha szól a zene, a ritmusra mozog, miközben rajtad a szeme
· ha leülsz hozzá, kiegyenesíti magát és kissé megfeszülnek
az izmok a testén
· lábai kissé szét vannak nyitva
· a keresztbe tett lábbal ül, de úgy, hogy a combjai
látszódjanak
· lábait enyhén egymáshoz érinti
· lábait enyhén az asztal lábához érinti
· az összekulcsolt láb feje feléd mutat, miközben az fel és
le hintázik
A kezek:
· a tenyerét a beszélgetőpartner felé mutatja
· miközben hozzád beszél, a könyökét a másik kezének
tenyerében pihenteti; az alátámasztott kéz tenyere a másik
felé mutat
· csuklóit dörzsöli
· az állát vagy az arcát simogatja. Ez azt jelzi, hogy
elgondolkodtatja, amiről beszélsz neki.
· a kulcsával babrál, vagy más dolgokat vesz fel és tesz
vissza az asztalra
· megérinti a kezedet, válladat miközben hozzád beszél
· mikor elmész mellette, úgy tesz, mintha az óráját nézné
A hangja:
· felemeli vagy lehalkítja a hangját, hogy a tiéddel
egyezzen (ugyanolyan hangosan / halkan beszél, mint te)
· ugyanígy egyezteti a beszélgetés tempóját
· ha nevetsz, veled egy időben nevet ő is
· ha nagyobb társaság is gyűlt össze, csak veled beszél és
megosztatlan figyelmét neked szenteli
Egyéb:
· utánozza a jelzéseidet és a testtartásodat
· kissé kipirosodik, ha veled beszélget
· a cigarettafüstöt egyenesen feléd fújja
· egy partin - rendszeres időközönként a semmiből tűnik fel
és ahogy helyzetet változtatsz, úgy látszik, mintha megint a
semmiből tűnne elő, és egyenesen a te irányodba néz (esetleg
- véletlen - beléd botlik, stb.)
Ha ezek a jelek megnyilvánulnak, - akár csak egy részük is -
az azt jelenti, hogy az illető fogékony a közeledésedre. De
mielőtt eljutnál odáig, hogy meghódítottad, lehetséges, hogy
változik a testbeszéde, ahogy egyre hosszabban beszélgettek.
Tehát legyél figyelmes, és ha véletlenül valami ezzel
ellentétes megnyilvánulást vennél rajta észre, válts témát,
és várd meg, hogy mi történik.
A következő jelek általában biztosan működnek mindkét nem
esetében:
Érdekelsz:
· oldalpillantások
· néhányszor rád néz
· pár pillanatra szemkontaktust teremt
· földre szegezi a pillantását, utána pedig félrenéz
· testhelyzetet vált
· igazgatja a haját, ruházatát
· testét feléd fordítja
· félrebillenti a fejét
· enyhén hunyorít
· mosolyog
· a tiédhez hasonló testtartást vesz fel
Nem érdekelsz
· nem keresi a tekintetedet
· elnéz melletted
· testtartása változatlan marad
· nem igazgatja a ruháját
· testét más irányba fordítja
· fejét nem billenti félre
· semleges, udvarias arckifejezés
A legtöbb ember félelemmel - és persze némi izgalommal -
viseltetik olyan helyzetekben, amikor társas kapcsolatot
kell létesíteni teljesen idegenekkel. Vagyis ritkán vesznek
fel nyitott testhelyzeteket a beszélgetés elején. De ha már
belemerült a beszélgetésbe, akkor észre lehet venni, ahogy
egyre jobban nyit a másik felé - abban az esetben, ha az
illető szimpatikus. A másik fontos dolog: minél jobban
nyitott vagy te magad, annál többet várhatsz el
beszélgetőpartneredtől.
|
|