A hasonmás
Lehet, hogy
már holnap én
egy más világba
a hasonmásommal megyek
találkozásra.
Tükörképem ő,
kimondatlan szavaim,
rajta a kín
s a bajaim.
Felszárítatlan könnyek az arcomon-
ő néz ott könnyesen,
S ha szeme néz betegen,
Az az én szemem.
El innen, el vele
Széttöröm tükrömet,
De már a tükörkép
Énbennem itt rezeg.
***
Ha veled beszélgetek,
más-más nyelven beszélünk,
lám egyek a betűk, de
mintha szavunk elütne,
S habár veled lehetek,
más-más szigeten élünk
mi egy szobában ülve.
|
Elhittem szemednek,
Hogy szavak se kellenek,
Mindjárt elhittem szemednek,
hogy van könny, ami pereg
és sósabb, mint a fekete gyász
s az álomnál édesebb.
Fölgyújtja egy kék
csillag az egész eget:
Lepkét sose tarts
a fénybe kezeddel,
örökéletű lesz,
mire ébred
a reggel.
***
Ti – vakvezetők,
Én – vak öreg.
Ti – ki kéri a jegyet
s én – a potyautas.
Kérdéseimre
nincs felelet,
barátaim pora
a földbe taposva lent,
Ti – az emberi hang
s én a vers – az elfeledett.
|
