Ötletek amatőr fényképészeknek

Ötletek amatőr fényképészeknek

A fényképezés elég költséges hobbi, ezért még ha csak a nyári kirándulások élményeit akarjuk is megörökíteni, a jobb eredmény elérése érdekében érdemes néhány alapvető elméleti ismerettel is felvértezni magunkat. Ha tisztában vagyunk a gépünk és a használt film képességeivel, tudatosabban és kisebb hibaszázalékkal komponálhatjuk a képeinket.

Tekintsük tehát át a fényképezés legfontosabb technikai adatait és alapismereteit.

A fényképezőgép technikai jellemzői

A hétköznapi gyakorlatban használt (amatőr) fényképezőgépeknek két alaptípusa van: a kompakt és az úgynevezett tükörreflexes gépek.

Némi tapasztalatszerzés után a beállítást már ennek megfelelően tudatosan is korrigálni tudjuk. A kompakt gépek általában olyan (nagylátószögű) lencsékkel vannak felszerelve, amelyek csak a másfél méternél távolabbi tárgyakról adnak éles képet, ezért közeli, kis méretű tárgyak fényképezésére, portrék készítésére kompakt géppel ne vállalkozzunk. A kompakt gépek lencséjének fényereje is elég gyenge, ezért ha sötétebb van (gyakran ezt a gép maga is jelzi), vakut kell használni. A beépített vaku azonban szintén csak két-három méteren belül hatékony, ha a témánk ennél távolabb van, a gyengén megvilágított előtéren túl a képen csak homályba vesző körvonalakat kaphatunk. A kompakt gép legelőnyösebben napfényes tájak, családi események, kirándulások fotózására alkalmas. Ha technikailag nem is nyújt sokat, jó témáról, ügyes beállításokkal a legegyszerűbb, legolcsóbb géppel is hangulatos, jó képek készíthetők.

	A tükörreflexes gépek esetén a fény az objektíven keresztül egy tükörről visszaverődve jut a keresőbe. Az exponáláskor ez a tükör felcsapódik és a zár kiold, a keresőben tehát pontosan azt a képet látjuk, ami a képre is kerül majd. Ezeknek a gépeknek általában fényerősebb az objektívjük, ezért gyengébb megvilágítás esetén is használhatók.
Az olcsóbb tükörreflexes gépeken az élességállítást és a fény (az expozíciós idő vagy a rekesz) beállítását kézzel kell végezni, ezért azokban az esetekben, amikor a beállításokra nincs idő, a kompakt gépek jobban használhatók. A drágább tükörreflexes gépek teljesen automata üzemmódban is működnek, így mindkét elvárásnak eleget tudnak tenni. Az ilyen gépek objektívjei többnyire cserélhetők.

Van még két viszonylag elterjedt géptípus: a polaroid gépek és az egyszer használatos fényképezőgépek. A polaroid gép film használata nélkül, közvetlenül egy speciális papírra készíti a képeket, amely az előhíváshoz szükséges anyagokat is tartalmazza, így a kép az exponálás után azonnal elkészül. Az egyszer használható gépek olyan, a filmet tartalmazó papírdobozok, amelyeken egy kicsi műanyag lencse, valamint egy egyszerű filmtovábbító és exponáló rendszer van. Ezeken természetesen semmit nem lehet állítani.

Az objektívek

Akár cserélhető, akár nem, a fotósnak tisztában kell lennie az objektívjének képességeivel, mert a vállalható feladatot leginkább a lencsék határozzák meg.
Cserélhető objektívek a legkülönbözőbb fotózási célokra.

Az objektívek egyik alapvető adata a fókusztávolság. Ezt mm-ben adják meg és az értéke valahol biztosan fel van tüntetve a gépen vagy az objektíven. A 24, 28, 35 mm-es objektíveket nagylátószögű, az 50-70 mm-es objektíveket normál, a 80 mm feletti objektíveket teleobjektívnek nevezzük. (Igazából a 200-800 mm-es objektívek a komolyabb teleobjektívek.)

Melyiket mire használhatjuk?

Az emberi szem látóterének és nagyításának leginkább megfelelő, tehát legáltalánosabban használható az 50 mm-es lencse. Az ilyennel készült képeket, akár közeli, akár távolabbi a tárgy, természetes arányúnak érezzük. Ezt a lencsét kb. 45 cm távolságban lévő, kisebb tárgyak fényképezésére is használhatjuk.
Gyakran azonban – különösen épületek, közeli, nagyobb terek (pl. színpad) fényképezésénél – azt vesszük észre, hogy a témánk nem fér a képre. Ilyenkor célszerű a nagylátószögű, kisebb fókusztávolságú objektívek használata. Ezek nagyobb látóteret képesek befogni, ezért a teret kissé “kitágítják”, a témát távolabbinak, kisebbnek mutatják. Ez azonban torzulást is okoz. A közeli dolgokat jóval nagyobbnak láttatják, olyannyira, hogy egy nagylátószögű objektívvel készült portrén a fotózott személy orra, arca egészen torzan ugrik előre. Épületek képénél az előtér, például a kövezet dominál.

28 mm-es és 70 mm-es objektívvel készült kép ugyanarról a folyosóról

A nagylátószögű objektív megnyújtja a teret és hangsúlyozza az előteret. Ez nem mindig hátrány, mert ezt a hatást művészi hangsúlyozásra is kihasználhatjuk. Ha a horizont vonalát nem középre állítjuk, alsó horizontállásnál az égboltot vagy a mennyezetet, felső horizontállásnál a talajt vagy a padlót hangsúlyozzuk ki, így egészen különleges hangulatot adhatunk a képeknek.

Nagylátószögű objektívvel készült képek alsó és felső horizonttal

A teleobjektívek közelre hozzák és felnagyítják a távolabbi tárgyakat, ezért különösen jól használhatók a természetben állatok, nehezebben megközelíthető növények, vagy például sportesemények fényképezésére. A nagylátószögű objektívvel ellentétben a teleobjektív a teret kissé összenyomja, tömöríti, ezért az ilyen képeken a mélység, a tárgyak térbeli távolsága nem annyira jól érzékelhető.

A nagyon kis fókusztávolságú nagylátószögű objektív torzítja a teret, a közeli tárgyakat túlságosan kiemeli, a függőlegeseket összetartóvá, torzulttá teszi. A portrék közül a bal oldali nagylátószögű, a jobb oldali 80 mm-es objektívvel készült. A nagy fókusztávolságú teleobjektív összenyomja a teret, a kép mélysége csökken.

A fényképezés során előfordulhat, hogy egyik pillanatban egy templom homlokzatát, másik pillanatban a tornyon ülő galambot szeretnénk lefényképezni, tehát jó lenne, ha egy nagylátószögű és egy teleobjektív egyszerre állna a rendelkezésünkre. Ilyen objektív is van: az úgynevezett zoom.

A zoom olyan lencserendszer, amely folytonosan változtatható (pl. 28-80 mm, 85-200 mm) fókusztávolságú objektívként viselkedik, tehát szélesebb feladatkörre is jól használható.

A film

A fényképezéshez használt film lehet fekete-fehér negatív, színes dia (diapozitív) és (leggyakrabban) papírkép készítéséhez használt színes negatív film. A ma használt gépekhez döntő többségében 35 mm-es kockaméretű filmet használunk, a profik ennél nagyobb, a kémek ennél kisebb filmekre is fényképezhetnek.
		A fotósnak a film kiválasztásához is érteni kell

A filmek legfontosabb tulajdonsága az érzékenység. Ez az ún. ISO értékkel van feltüntetve a filmen. Az átlagos használathoz legalkalmasabb a 100 jelű, esetleg a nála kétszer érzékenyebb 200-as film. A kereskedelemben néha kaphatók más: 50, 400, 800 érzékenységű filmek is, ezek érzékenysége egymáshoz képest mindig annyiszor nagyobb, mint a számértéke. Az érzékenyebb filmek előnye, hogy gyengébb megvilágítás esetén is használhatók, de eközben a fényérzékeny anyaguk szemcsemérete nő, ezért a film felbontóképessége, élessége csökken. A gépek egy része a filmen lévő jeleket értelmezve automatikusan beállítja a film érzékenységéhez a gép fénymérőjét, sok esetben azonban ezt kézzel kell megtenni. Ha ezt elfelejtjük, de közben más érzékenységű filmet teszünk a gépbe, az egész tekercs expozícióját elronthatjuk.
Az általánosan használt színes filmeket úgy állítják be, hogy napfényben, illetve vaku alkalmazása esetén adjanak helyes színeket. Ha ilyen filmet mesterséges megvilágításban, például izzólámpa fényénél használunk, a színek még helyes expozíció esetén is sokkal sárgásabbak lesznek. Ezt szándékosan alkalmazva különös hangulatot ad a képnek, de ha ezt nem akarjuk, a belső téri felvételekhez vagy vakut kell használni, vagy a mesterséges fényre érzékenyített műfényfilmet kell vennünk.

A fényképezés elemei

Amikor fényképfelvételt készítünk, az exponáló gomb lenyomása pillanatában a zárszerkezet kiold, így a lencsén keresztül fény jut be a gépbe. Ez a fénymennyiség általában elegendő ahhoz, hogy a film fényérzékeny emulziójában okozott kémiai változásokkal a képet rögzítse.
A képen azonban gyakran nem ugyanazt látjuk, mint amit az exponálás pillanatában elképzeltünk. A kép megvilágítása, színe, élessége is megváltozhat. Ennek az az oka, hogy az objektív képe a fizikai körülmények által meghatározott, a kép beállításakor viszont az agyunk sokat hozzátesz és korrigál ezen a képen. Ezért a gép különböző beállításával egészen más hatásokat érhetünk el. Vegyük sorra, milyen lehetőségünk van a kép megkomponálására!

A téma beállítása

Még a legegyszerűbb géppel is van lehetőségünk a kép megfelelő komponálására. A kép éppen attól lesz egyéni alkotás, hogy a fotós az egyéni látásmódjának megfelelő beállítást alkalmazza. A függőleges beállítású kép jól kiemeli a magas témák (pl. személyek, épületek, fák) alakját, de keveset árulnak el a környezetről. Mivel a szemünk elhelyezkedése nem ilyen, a témát kevésbé érezzük térbelinek. A vízszintes orientációjú képek általában természetesebbnek hatnak és a térbeli elrendeződést is jobban bemutatják, de a függőleges téma fényképezésénél gyakran felesleges elő- vagy háttérbeli részleteket is tartalmaznak.

A ferdére állított kép meglepő és dinamikus hatást kelthet.

A fotósok ideálisnak tartják a “harmadok harmadának” nevezett elrendezést, amikor a fő témát a kép harmadoló egyeneseinek metszéspontjába komponáljuk.

A kép megvilágítása

A legjobb eredményt akkor lehet elérni, ha pontosan megfelelő mennyiségű fény éri a filmet. A túl kevés fény alulexponált képet eredményez, ahol a részletek elvesznek, mert a fénykép vagy a dia túl sötét. Túl sok fény hatására pedig túlexponált lesz a kép, ez esetben is elvesznek a részletek, de most a kép nem túl sötét, hanem túl világos lesz Ha nem túl sötét és nem túl világos képet akarunk készíteni, gondoskodnunk kell arról, hogy a filmet épp a megfelelő mennyiségű fény érje. Ezt három módon befolyásolhatjuk: a megfelelő érzékenységű film megválasztásával, ha ez már adott, akkor az expozíció idejének és a rekesz (blende) nyílásának alkalmas beállításával.

Az egymáson elcsúszó lemezekből álló pillanatzár a lencsék és a film között helyezkedik el. Az exponáló gomb lenyomásakor egy rugós szerkezet úgy mozgatja a lemezeket, hogy közöttük egy nyílás keletkezik, amely végigfut a film előtt. A filmet ért megvilágítás ideje (expozíciós idő) attól függ, hogy ez a nyílás mekkora. Ezt az időt a nem automata üzemmódban működő gépeken be is állíthatjuk. A megfelelő skálán általában az 1000; 500; 250; 125; 60; 30; 15; 8; 4; 2; 1; B (vagy más betű) sorozat szerepel, amely azt jelenti, hogy a kép a másodperc ennyied részéig kap megvilágítást.

Különböző rekesznyílásokkal készült alul-, helyesen és túlexponált kép

A "B" expozíciós idő alkalmazása esetén a zár addig marad nyitva, amíg a gombot lenyomva tartjuk. Ilyen hosszú expozíciós időt akkor választunk, ha gyenge megvilágításnál nem tudunk megfelelő vakut használni (pl. múzeumok, nagy belső terek, templomok fényképezésekor), illetve a mozgó tárgyak elmosódott ábrázolásához.

A gyorsan zajló, például sportesemények lefényképezésekor, ha el akarjuk kerülni a kép “bemozdulását”, kis expozíciós időt kell alkalmazni. Ha viszont éppen a mozgás gyorsaságát, dinamikáját akarjuk kiemelni, az elmosódó kép is hatásos lehet.
A hosszabb expozíciós idő alatt bemozduló kép a mozgás gyorsaságát is érzékelteti

Ha túl rövid az expozíciós idő, a kép kellő megvilágítását a rekesznyílás növelésével érhetjük el.
A rekesz egymást átfedő lapocskákból áll, amelyek nyílását egy gyűrű segítségével növelhetjük vagy csökkenthetjük. A gyűrűn az f betű és a mellette lévő számok jelzik a rekesznyílás méretét.
Egy szokványos 50 mm-es lencsén a blende nyílását megadó f-skála a következő: 22; 16; 11; 8; 5,6; 4; 2,8 és 2. Ebben a sorrendben mindegyik rekesznyílás kétszer annyi fényt enged át, mint az eggyel nagyobb szám, például az f 5,6 kétszer annyi fényt enged át, mint az f 8.

Bár a különböző zár- és rekesz-beállítási kombinációkkal ugyanazt a megvilágítást érhetjük el, a kapott kép nem feltétlenül lesz ugyanolyan. Például (mivel az f 5,6 kétszer annyi fényt enged be, mint az f 8), az f 5,6-os rekesz és az 1/60 másodperc expozíciós idő a megvilágítás szempontjából ugyanazt eredményezi, mint az f 8, 1/30 mp kombináció, az utóbbival készített fénykép gyors mozgás esetén elmosódottabb, mélységében viszont élesebb lesz.

Ha egy bizonyos távolságban lévő tárgyra élesre állítjuk a képet, ez előtt a távolság előtt és mögött egy bizonyos távolságban még éles a kép. Ezt a távolságot tekintjük a kép mélységélességének.
A mélységélesség a tárgytávolságtól, a lencse fókusztávolságától és átmérőjétől függ. Nagyobb tárgytávolság, nagylátószögű lencsék és szűkebb rekesznyílás alkalmazása esetén a mélységélesség nő. Ez azonban nem mindig előnyös. Ha a háttér vagy előtér túlságosan részletgazdag, a témánk teljesen elveszhet benne és jelentéktelenné válhat. Kis mélységélességű képet érdemes készíteni például a rovarokról és a virágokról, ha azok jellegzetességeit akarjuk láttatni a képen. Mivel a látásunk során a mélységélesség természetes módon, ösztönösen változik, fotózáskor nem elég a szemünkre hagyatkozni, a beállításkor az idő és a rekesznyílás értékeit tudatosan kell megválasztani.

Különböző mélységélességgel készült képek