Főbb világvallások

 
                Egy felnőtt vezető életében, aki sok helyen és sok ember között megfordul, gyakran előfordulhat, hogy különböző vallású emberekkel hozza össze jó vagy rossz sorsa. Ahhoz hogy ezeket az embereket megértsük, kapcsolatot tudjunk kialakítani velük, ismernünk kell felfogásaikat, nézeteiket, életmódjukat. Ezen kívül nem csak ismernünk kell ezeket, hanem előfordulhat, hogy beszélnünk is kell ezekről a dolgokról cserkészeinknek. Az általános műveltséghez hozzátartozik, hogy legalább alapszinten ismerjük a világvallásokat.
               Mi is tartozik a főbb világvallások közé?
          1. Kereszténység
          2. Iszlám
          3. Buddhizmus
          4. Univerzizmus
          5. Brahmanizmus vagy hinduizmus
          6. Zsidó
 

A kereszténység

A hitvallások tanításainak különbözőségei:
 

A keleti kereszténység

                A bizánci és római egyház 1054-től vált el végkép egymástól. A két területen különböző fegyelmi előírások és szertartások alakultak ki.
Idővel egyes helyeken az egység helyre állt, azokat a keletieket, akik Rómával az egységet helyre állították unitusoknak, akik nem egyesültek ortodoxoknak, szláv nyelveken pravoszlávoknak (igazhitűeknek) nevezték.
                A keleti egyházszervezet összeolvadt a korlátlanhatalmat gyakorló bizánci császárral. Az egyház ily módon alárendelődött a császárnak, és az állam egyik igazgatási ágazataként működött.
                Az egyház irányító testülete a központi templom a Hagia Sphia papsága volt, a pátriárka vezetése alatt. A testületbe a papokon kívül hatalmas hivatali személyzet tartozott, amely az egyházi vagyont kezelte. A bizánci államot egyházi tartományokra osztották fel, amelynek élén 1-1 metropolita állt, akik rányitották a püspököket. A püspökök felügyelték a papokat.
 
Hitelveik:
                Szó szerint ragaszkodik a Niceai Hitvallás (325) megfogalmazásához. Legnagyobb különbség abban van, hogy a keletiek nem fogadják el, Krisztus istenségét és, hogy a Szentlélek az Atyától és Fiútól származik. (csak az Atyától). Majd nem fogadják el a tisztítótűz létét. A pápai hatalom egyeduralmát és csalhatatlanságát, Mária mennybemenetelét stb.
 
Templomaik:
               A keleti templom is három részre oszlik, mint a nyugati: előcsarnokra, hajóra és szentélyre. Az előcsarnokban van a szenteltvíztartó és a templomba belépő vagy onnan távozó hívek szenteltvize mártott ujjakkal keresztet vetnek. A szertartások ideje alatt a hívek a hajóban tartózkodnak. A szentélyt a hajótól a képfal (ikonosztázion) választja el. Az ikonosztázion az egész Ó és Újszövetséget a hívek elé tárja. Szobrot a keleti templomokban elhelyezni nem szabad.
 
Szertartásaik:
                A bizánci szertartás középpontjában a szentmise áll. A lényege az oltáriszentség dicsőítése. A mise kb. másfél óráig tart. A szertartások rendje ciklusonként ismétlődik, ennek alapja a mindennapi miserend. A napi körforgás része egy nyolc hétből álló szakasznak. ennek során minden héten más hangnemben éneklik a himnuszokat. Ezek a szakaszok az éves körforgásban teljesülnek ki, melynek csúcspontja a húsvét.
 
 

Iszlám

Alapítója:
             Mohamed, aki írni, olvasni soha nem tudott, de éles eszével és békés természetével kitűnt társai közül. Kezdetben tevehajcsárként dolgozott, így sokat utazott és megismerkedett fejlettebb népekkel a perzsa zsidó és keresztény kultúrával és vallással is. 40 éves korában látomásai támadtak és hogy nyugodtan elmélkedhessen barlangba vonult, ahol bekövetkezett legfontosabb látomása. Megjelent előtte Gábriel arkangyal és értésére adta, hogy Isten prófétájának szemelte ki. Mohamednek itt jelent meg először a „szent könyvnek” a Koránnak első fejezete. Mekkába ment és megkezdte tanításának hirdetését, ami nem mindenkinek nyerte le tetszését, mert a hivők olyan lelki közösségén alapult volna, ahol nincs helye a magkülönböztetésnek, így a vagyoninak sem.
              622-ben el kellet hagynia Mekkát, mert összeütközésbe került a város előkelőivel. Jathribba költözött (távozása a Hidzsra lett) és Jathribot a próféta halála után Medina an-nabinak (a próféta városának) nevezték el.
              630-ban a próféta vértes lovassága a „sötét sereg” ostrom alá vette Mekkát. A várost nem fegyverrel vették be, Mohamed megegyezett az előkelőkkel és megígérte nekik, hogy a Kába kőnek kultuszát fenntartja. Ez lett kiemelt kultuszközpontja és az imák irányának ezt rendelte el. Mekka elfoglalása után két évvel halt meg, de örökségének továbbviteléről, a távolabbi célokról nem rendelkezett, aminek súlyos következményei lettek. Az iszlám vallás részekre szakadt. A viták Mohamed utódjának kérdése körül lángoltak fel. Szunnitáknak nevezik azokat, akik az utód kiválasztását közmegegyezés alapján akarták és síitáknak azokat, akik utódot Mohamed családjából akartak.
 

A mohamedán vallás:

             Az iszlám szó arab, engedelmességet, odaadást, Isten akaratában való megnyugvást jelent
             Ugyanabból a szellemi hagyományból ered, mint a zsidó és keresztény vallás. A mohamedánok is tisztelik a bibliai ősatyákat és prófétákat: Ábrahám=Ibrahim, Mózes=Musza stb. Mohamed szerint tulajdonképpen az iszlám Ábrahám ősi vallása, amelyet különböző félremagyarázások után neki kellet helyreállítania. Nincsenek bonyolult hittételei könnyen elsajátíthatók. A világ és az ember, mint Isten teremtménye jó, és így az embernek nincs szüksége a megváltásra, csak az Isten iránti teljes odaadásra. Hinni kell a Paradicsomban, ahová a jócselekedetekért és a Pokolban, ahová a rossz cselekedetekért lehet kerülni. Hinni kell a feltámadásban és az utolsó ítélet napjában. Allah minden embernek előre meghatározta a sorsát, a halál után mégis minden lelket mérlegre tesz, majd a világ végén nagy általános utolsó ítéletet tart. Az ítélet lefolyása egyszerű lesz, a muzulmánok a paradicsomba kerülnek, míg a hitetlenek a pokolba kerülnek. Előfordulhat, hogy kivételesen nagy bűnös muzulmán időlegesen a pokolba kerül, ahonnan rövidesen megszabadul. a hithű muzulmánoknak a paradicsomban csodálatos életük lesz, ahol nagy gazdagság fogja körülvenni őket. A pokol lakóit viszont tűz alatt kínozzák az ördögök. A pokolban különleges szenvedés vár a zsidókra és a keresztényekre.
              A hivőknek öt fő kötelességük van: 1. hinni az egyetlen istenben, Allahban és követében Mohamedben, 2. napi ötszöri ima, Mekka felé fordulva, 3. a havi böjt (a Ramadan) amikor napkeltétől nap nyugtáig nem szabad sem inni, sem enni, 4. alamizsnálkodás (zakat) a szegény hivők megsegítésére, 5. mekkai zarándoklat (hádzs) az életben legalább egyszer.
              Ezek mellet vannak mellék kötelességek is: tilos sertéshúst enni, bort és mindenféle részegítő italt fogyasztani, háromnál több feleséget tartani, és hirdetni az igaz hitet szóval és karddal.
 

A Korán:

              Végleges változata csak Mohamed halála után alakult ki. Ezután a szöveg megszilárdult tilos rajta bármit is változtatni. Az egyes fejezeteket szúrának nevezik, öt szúrából áll a könyv.
 

Miszticizmus az iszlámban:

              Itt is megtalálható az aszkézis, fő jellemzője az ájtatoskodás. Az aszkétikus hagyományból nőtt ki a szufizmus. A szufi életcélja az, hogy eggyé olvadjon Istennel. Ehhez végig kell járnia az utat, melynek állomásai a tökéletesedés egy–egy fokára juttatják el. Meg kell szüntetnie egyéniségét és a testiség uralmát a szellem felett.
              A szufik közösségeiből alakultak ki a dervisek. Két csoportjuk van: az Igaz dervisek, akik szemlélődésnek és lelke tökéletesítésének szentelte életét és a kóborló dervisek, akik szufi voltukat a semmittevésnek és a tömegek ámításának ürügyéül használják fel.
 
 

Buddhizmus

              A buddha szó megvilágosodottat jelent. A buddhák pusztán tanítók nem váltják meg az embereket, a követőknek saját maguknak kell tökéletesednie.
 
Alapítója:
                Buddha Kr.e. 560k.-480k.
                A legenda szerint, már születése is csodálatos körülmények között történt. Apja egy kis állam rádzsája volt, anyja Májá egy éjjel azt álmodta, hogy egy fehér elefánt hatol a méhébe. Tíz hónapos terhesség után gyermeket hozott a világra, aki anyja oldalán bújt ki. A csecsemő már születésének pillanatában tudatának teljes birtokában volt. A csillagjósok megjövendölték, hogy vagy nagy uralkodó lesz belőle, vagy vallásnak szenteli gondolatait. A gyermeket Sziddhartának nevezték el, ami annyit jelent, hogy aki elérte célját. Anyja hét nappal a szülés után meghalt, apja igyekezet fiát minden külső hatástól elzárni. Sziddharta fiatalon megnősült és mellette hatalmas háremet tartott. Négyszer kocsizott ki a városban először egy roskatag öregemberrel találkozott, másodszor egy magatehetetlen beteggel, harmadszor egy hordágyon vitt halottal végül pedig egy aszkétával. A „négy jel” után elhagyta palotáját, feleségét és gyermekét. Hét éven keresztül remeteként vándorolt, de a megvilágosodást nem érte el. Elhatározta, hogy egy fügefa alól, ahová leült addig nem kel fel, míg be nem következik megvilágosodása. Ez hosszú böjtölés után bekövetkezett Sziddhatrából Buddha, azaz megvilágosodott lett. Ezután az Őzparkba ment és ott öt aszkétának kifejtette tanait, akik tanítványai lettek. Buddha 30 éves korától 80 éves koráig járta Észak India útjait és rengeteg tanítványa lett. Nem gondolt egyház alapításra, sem tanításainak dogmába foglalására. Amikor érezte halálát, tanítványainak meghagyta, hogy úgy éljenek, ahogy ő, szorgalmasan törekedjenek a tökéletesség elérésére.
 
Tanításai:
                A szanszkrit nyelven a buddha szó felébredést jelent. Az olyan embereket nevezik Buddhának, akik tévelygéseikből ráébredtek a megismerésre. A Buddha tudását nem tanítómesterétől kapja, nem szent iratok tanulmányozása révén, hanem saját erejéből. A Buddhává válás ezért az ember belsejében lejátszódó megismerési folyamat végeredménye. A már létező Buddhák csak megmutatják az üdvösséghez vezető utat, de a követőnek kell eldöntenie, hogy azon jár-e. a Buddhák is emberek, akik ugyanúgy megöregednek stb., mint más emberek, de a különbség köztük az, hogy ők legyőztek magukban minden szenvedélyt és elvakultságot.
                Minden emberi tudás alapja, hogy felismerjük: az élet maga a szenvedés. A szenvedés három forrása: az érzékiség. Az életvágy és a tudatlanság. A feladat tehát a szenvedéstől való megszabadulás, vagyis vágyaink feladása. Ehhez ad segítséget a nyolcas ösvény.
                A buddhizmus a kasztrendszert a vágyak egyik forrásának tekintette csupán, amely ellen nem kell küzdeni, egyszerűen nem kell foglalkozni vele.
                Akinek sikerült kikerülnie a vágyak világából, aki képes megsemmisíteni az élet vágyát, ami miatt a lélekvándorlás is kialakult, az eljut a nirvánába. A nirvána a „lét örök körforgásával” szemben a teljes nemlét világát jelenti.
                A Tan ösvénye című mű, amely buddhizmus alapmunkájának tekinthető, így ír a szeretetről: „Minden bűnnek kerülése, jóra való igyekezet, a szív megtisztítása, ez a buddha tanítása”. A buddhizmus öt parancsolata: „aki életet pusztít el, aki hazudik, aki elveszi a nem adottat, aki más ember feleségéhez megy, aki részegítő italok élvezetének hódol, az az ember már ebben a világban kiássa életet fájának gyökerét.” „Ezen a világon a gyűlölködés sohasem szűnik meg gyűlölködés által. Szeretet révén megszűnik. Ez az örök törvény”
 
                Buddha semmilyen iratot nem hagyott hátra, halálának évében létrehoztak egy ötszáz szerzetesből álló bizottságot, ez volt az első buddhista zsinat. Kr.e.3. században létrejött a buddhista egyház, a szerzetesek megszerkesztették a buddhizmus szent iratait tartalmazó gyűjteményt a Tipitákat.
 

Az univerzizmus

A vallás:
                  Az ősi kínai vallás mindig közösségi ügy volt, ne egyéni. Ahhoz hogy valaki szertartásokat végezzen egy közösség fejének kellett lennie (család, ország stb.). A vezető a szertartásokat nem a maga hasznára végezte, hanem az alá tartozók javáért.
                  A kínaiak egész sereg istennel és istennővel népesítették be világukat. A néphit az isteneket az átlagosnál hatalmasabb embereknek tartotta, akiknek tudása korlátozott és nem mindenhatóak, akik könnyen megsértődtek és bosszúállóak voltak. . Szinte mindennek volt istene. Nap Anya, Szelek kormányzója, Köles Herceg, Lovak Őse stb. Emellett létezet egy sereg démon és gonosz szellem.

Az istenvilág fölé magasodott a hivatalos vallás három nagy alakja:
                 A Magasságos Úr (Sang-ti) az ég ura, a holtak királya, és a földi dolgok legfőbb irányítója egy személyben. Öt segítője volt, az öt elem istenei.
                 Föld Fejedelme (Hou tu) és az őt segítő helyi föld istenek, mindig meghatározott feladatokhoz kötődtek, és hierarchikus rendbe rendeződtek. A hagyományok szerint a föld istenek fák voltak és a fák vidékenként változtak. A föld istenek őrködtek az adott vidék boldogsága felett, ezért mindenről tudniuk kellett. Nekik jelentették a birtokadományokat, pereket, vadászatokat stb.
                 A harmadik isten alak a királyok őse volt, de nem csak az uralkodónak, hanem minden patrícius családnak megvoltak a maga védelmezői. Régen ugyanis azt hitték, hogy minden embernek több lelke van, melyek életében együtt élnek, de a halál után szétválnak. A po lélek mindig a testben marad, de a hun lélek néha elkószál (álom). A po a halál után is a testben marad és a neki felajánlott áldozatokból táplálkozik. Ha nincs áldozat kiéhezik és visszajár az élők közé. A hun lélek a halál után felszáll az égbe, ahol mindenki megtarthatja földi rangját
                  A kínaiak szerint az ég, a föld és az ember egységes mindenség (univerzum) három alkotórésze. Ezek kölcsönhatásban állnak egymással, és mindenre kiterjedő törvény szabályozza működésüket. a világmindenség jelenségei szoros kapcsolatban állnak az emberi élettel. Szerintük az öt elem minden földi dolog visszavezethető. Szemléletükben párhuzamokat állítottak fel:
 

                   Szemléletük másik eleme a fény és az árnyék. A jang a pozitív erő, a férfi, az aktív, a teremtő. A jin a negatív erő, a nő, a passzív, a befogadó. A kettő egymás párja, kiegészítője, nem ellentéte. Együttműködésük hozza létre a világmindenség valamennyi jelenségét. A kettő egymásba fonódását a következő ábra szemlélteti a sötét a jang a világos a jin. (Az ábra érdekessége, hogy egy vonallal nem lehet elfelezni úgy, hogy a két fél azonos színű legyen. Ugyanígy a világban sem lehet semmi, ami csak ilyen vagy olyan.):

[ 

A brahmanizmus vagy hinduizmus

            A brahmanizmus a papok kasztjának a nevéből, a hinduizmus pedig földrajzi fogalomból ered.
            A hinduizmus a legsokoldalúbb vallás, amelyet a jelenkor ismer. Nem egy bizonyos személy alapította, hanem az évszázadok során folyamatosan jött létre. A folyamatos fejlődés miatt a hinduk szívesen nevezik vallásukat „örök vallásnak”.
Abból a sajátságból erednek jellemzői, hogy nem egy létrehozott vallás, hanem lett. Nincsenek határozott dogmái, nem követeli meg híveitől, hogy egy istenben higgyenek, nincsenek az életmódra vonatkozó általános előírásai.
 
   Elképzelések a világról:
            A hinduk nézete szerint a világegyetem rendezett egész, melyen a minden felett álló világtörvény uralkodik (dharma). Az élővilágnak megfelelően az emberiséget is számtalan kisebb rendbe (kasztba) osztották fel. A kasztrendszert isteni eredetű intézménynek tartották, ennek megfelelően négy fő kaszt a Purusának (őslénynek) testrészeiből alakult ki. A papok a szájából, a harcosok a karjából, a dolgozók a lábszárából, a szolgák a lábfejéből keletkeztek.
 
   A lélekvándorlás:
            A hinduizmus szerint minden ember élete és sorsa azoknak a jó és rossz cselekedeteinek következménye, amelyeket előző életében elkövetett. Aki földi életében illő életmódot folytat az a három első kaszt tagjaként születik ujjá, aki méltatlanul élt az kutyaként, sertésként stb.
 
    Isteneik:

Brahma: volt a világ teremtője a lélekvándorlásnak rányitója. A világ keletkezésében döntőszerepet játszott, ezért a világ építőmesterének tartják, aki a már létező világ részeit elrendezte.
Visnu: a világ, az egymást követő világok körforgásának fenntartója. Sok hindu őt tartja a legfőbb istennek. Amikor az emberiséget veszély fenyegeti, azonnal megjelenik. Ilyenkor alakja lehet ember vagy állat.
Siva: a megsemmisítő és újrateremtő erő megszemélyesítője, őt is számos hindu tekinti főistennek.
          A három főisten egységet alkot: a teremtés, fenntartás, pusztítás rányitja a világ körforgását.
 
 

A zsidó vallás

              A zsidók Isten választott népe, akikkel az Úr szövetséget kötött, melyet megerősített azzal, hogy törvényt adott népének. Ez a törvény a Tóra. A törvények legfontosabb csoportja a tízparancsolat, amelyet az Isten két kőtáblába bevésve adott Mózesnek az egyiptomi kivonulás utáni negyven éves vándorlás során. A törvények végigkövetik a zsidóság mindennapjait is. A törvényeket és mindennapokat áthatja a kiválasztottság tudata. Az első szövetséget az ősatyák, a pátriárkák Ábrahám, Izsák, Jákob kötötték. Ennek jelképe volt a körülmetélés.
              Mivel a nép újra és újra eltávolodott az Úrtól a szövetséget mindig meg kellett újítani, erre hivatottak a próféták és a nabik, Isten küldöttei, akik szigorúan őrzik a törvényt.
              A zsidó vallás központjává Salamon király a Jeruzsálembe épített templomot tette. Ez volt az egyetlen templomuk a zsidóknak. Jó esetben a templomot életében csak egyszer tudták felkeresni. A vallásgyakorlat színhelye a zsinagóga. A zsinagógában a vallási élet irányítói a rabbik.
              A zsidó vallás szigorúan monoteista, Istenen/Jahvén kívül nincs más isten. Híveitől megköveteli a törvények szerinti életet, a törvények ismerete jelentette a kiválasztottságot.
              A tökéletes Isten és tökéletlen anyagi világ ellentmondásának feloldására alakult ki az ártó démonok fogalma, ezek vezére a sátán. Ezzel kapcsolatos a megváltáshit megszületése. A megváltáshit egyik fajtájának értelmében a Messiás tevékenysége csak a zsidó népre vonatkozik. A Megváltó Dávid király családjából származó diadalmas király és hadvezér. Eljövetelét Illás próféta visszatérése fogja jelezni. (Ezzel szemben egy lényegesen eltérő Messiás-képpel találkozunk, aki magára veszi a nép bűneit, szenved és meghal értünk, majd dicsőségesen feltámad) Ugyanekkor jelennek meg a zsidó nép gondolkodásában a végítéletre vonatkozó elképzelések.
              A hellenisztikus időkben alakultak ki a különböző irányzatok. Az első a szadduceus irányzat volt, melynek tagjai a papság és templom körüli arisztokrácia köreiből kerültek ki. Másik irányzat a farizeusok voltak, akik eredetileg a papsággal szembenálló világi írástudók voltak. Közülük kerültek ki az imaházak vezetői a rabbik, akik az istentisztelet új módját alakították ki, akik felolvasták és magyarázták a népnek az Ószövetség egyes szakaszait. A szertarás kerete a közös ima volt. Ők kezdték meg a magyarázatokat összegyűjteni és létrehozták a rabbinikus irodalmat. Harmadik irányzat az esszénusok voltak, akik a Holt-tengertől nyugatra a pusztaságban a legszigorúbb szabályok között nőtlenségben és vagyonközösségben éltek. Életük központjában az ima és az Írás tanulmányozása volt.